Este viszonylag hamar elaludtam, de éjszaka párszor felébredtem, igaz egyből vissza is aludtam. Reggel 6 körül kezdett ébredezni a társaság. Még az elsők között kászálódtam ki az ágyból, így nem kellett sorban állnom a fürdő-WC előtt. Összeraktam a hátizsákot és kiültem az alberge elé reggelizni, még abból, amit Ferrolban sikerült vennem szombat délután. Közben elment egy pár, illetve 2 srác is kiült átgondolni a napot. A lányoknak nem szóltam, gondoltam ha jönni akarnak akkor úgyis sietnek. Mire végeztem a reggelivel addigra 7:20 lett, így ismételtem az előző napi indulás idejét.
500 m után meredek emelkedőbe váltott az út és ez ki is tartott 1 km-en keresztül. A dombra fel félúton találkoztam a spanyol házaspárral, akikkel előző nap Ferrolban a kulcs problémáján agyaltunk. Gyorsan kiactivityztük, hogy "igen, mi találkoztunk előző nap reggel". Nem sokkal később hátranéztem és feltűnt a fiatal pár, akik előttem indultak az albergétől - nem volt nehéz felismerni őket a lány színes mintás nadrágjáról. A spanyol házaspár kicsit elhúzott tőlem, aztán egy hosszú kanyarodó lejtő végén tanácstalanul álltak egy kereszteződésben - ekkor jött jól a telefonon a térkép, s kiderült, hogy 200 m-rel korábban el kellett volna fordulni. Én egy kicsit elbambultam a tájban, ők meg az irányjelző kő előtti fügefában, ezért az eltévedés. Befordulva a helyes útra láttam, hogy a fiatal pár elénk került. Nem diktáltak erős tempót, így a köztünk lévő távolság viszonylag szépen csökkent.
Egyszer csak a lány hátrafordult és megkérdezte honnan származok? Beszélgettünk, kiderült, hogy ők Olaszországból jöttek, valamivel később arra is fény derült, hogy félig olasz, félig görög. :-) Egy darabig együtt mentünk, aztán ők megálltak pihenni, így elszakadtunk egymástól. Előző nap viszonylag sokat mentünk lakott területen, most sok volt a lakatlan. Egy helyen megálltam banánt venni és szereztem pecsétet a Credencial-ba. Hamarosan újra összefutottam az olaszokkal, néha beszélgettünk, néha csak csendben gyalogoltunk, de 50 m-nél távolabb már nem kerültünk egymástól. Miño-ban megálltunk, ittunk egy frissen csavart narancslevet és újabb pecsétet gyűjtöttünk. Amíg a kávézóban ültünk láttam elhaladni az angol és ír lányt. A kis pihenő után tovább sétálva eljutottunk egy strandhoz is, de az időjárás miatt csak kutyasétáltatók voltak a part meletti zöld területen. Időjárás: tegnap reggel esőben sétáltam, délutánra elég volt a kabát, Pontedeume-ben pedig már csak pólóban mászkáltunk. Ma reggel hűvös, felhős időben indultam, de ahogy felkelt a nap már emelkedett a hőmérséklet, így lekerülhetett a kabát. Szinte végig jó idő volt, néha takarta csak felhő a napot. A nap végére pedig elég jó meleg idő lett.
Otthon divat a biokaja, itt divat a háznál a biofűnyíró :-D
A hegyeken (na jó, inkább nagyobb dombok) átkelve megláttunk egy épületet rajta egy hatalmas kagylóval. Gondoltuk "biztos turinform iroda, menjünk be pecsétért!" - na igen... Söröző volt, de a pecsétet beszereztük. Itt üldögélt az angol és az ír lány is. :-) Kihasználtuk az alkalmat és megálltunk pihenni. És újra bizonyítást nyert, hogy az alkohol jó nyelvtanár! :-D Különösebb felkészülés nélkül sikerült spanyolul megbeszélnem a csapossal, hogy kérek egy sört és még azt is megértettem, hogy 1,70-t kell fizetnem. :-D
Az olasz srácnál van szinttérkép. Nehéz lesz a holnapi nap...
Innen már csak 5 km volt hátra, s már öten folytattuk utunkat a napi cél, Betanzos felé. Közben az emelkedők és lejtők sokaságán kiderült, hogy roki a csapat: az angol lánynak a hátsó combja, az írnek az egész lába, az olasz srácnak a jobb bokája-achillese, a görög-olasz lánynak a térde és a combja fáj, nekem meg még a jobb lábszáram fájdogált. Így ballagott be Betanzos városába az 5 kis bice-bóca... :-D
A görög-olasz lány, az olasz srác, az angol-spanyol lány és az ír lány
A híd előtt az angol lány elköszönt, elment megkeresni a rokonokat, ugyanis ők ebből városból származnak. Mi viszont tovább haladtunk az alberge felé, amiről kiderült, hogy felújítási munkák miatt csak 6 szabad helyük van és ebből 4 már foglalt, így az olaszaink elmentek más szállást keresni, mi viszont beregisztráltunk az ír lánnyal. Gyors tusolás, mosás, rövid pihenő, aztán elindultunk valami kaját keresni. A recepciós sráctól megkérdeztük hol van Peregrino menü, de ilyet nem tudott, olyat viszont igen, ahol van napi menü. A helyet meg is találtuk, a napi menü ki is volt írva, de odabent már csak rendes étlap jutott - természetesen nehezített pálya, szóval spanyol nyelven. :-P Gúgli a barátom, így lefordította a kínálatot. Egy lazacos-garnélás saláta tálat választottam, de az ír lánynak is az tetszett meg, mellé mindkettőnknek egy-egy pohár finom fehér borral. Meglepődtünk, mert nem pont ilyen és nem ekkora adagra számítottunk... 2 lazac tekercs volt, benne avokádó, garnéla, s mindez egy hatalmas saláta halmon, meglocsolva némi barna ecettel. 2x annyi volt, mint az előző napi menü, de szerintem megérte. :-)
Lazac saláta :-)
Utána visszatértünk az albergébe, majd némi pihenés után sétáltam picit a városban. Nem nagy település, a belváros érdekes a régi épületeivel, a gyönyörű fő terével, de egy 2 órás séta után mindent láttál belőle...
Költségek terén 30 euró/nap várható költségről olvastam korábban. Ebből 7-én nekem 17 lett, 8-án 38,25, de itt készültem a következő 2 napra is, 9-én az út első napján 12,4, ma pedig 25,9 a költség, szóval egészen jól állok. :-)
További posztok:
El Camino Inglés - Egy új remény
El Camino Inglés - Warm up
El Camino Inglés - Kezdődik a kaland
El Camino Inglés - Érkezés Ferrolba
El Camino Inglés - 1. nap
El Camino Inglés - 2. nap
El Camino Inglés - 3. nap
El Camino Inglés - 4. nap
El Camino Inglés - 5. nap
El Camino Inglés - Visszatekintés, hasznos tanácsok