Tegnap úgy fejeztem be a posztot, ha lesz idő, akkor elmegyünk várost nézni. Mivel a német kollégák ma elindultak Tokióba, hogy vasárnap elrepülhessenek Sakatába egy hétfői meetingre, ezért 4 órakkor lehúztuk a rolót és visszajöttünk a hotelbe. Ők elindultak Tokióba, mi pedig a városba. A közelben vagy egy szentély, azt terveztük megnézni, de mint a kollégáktól a hazafelé úton megtudtuk most tartják a zenés-táncos-felvonulós Fukushimai Nyári Fesztivált is, így azt is útba ejtettük.

A vacsoráról/csapatépítőről fél 1-kor értünk haza és szinte egyből le is feküdtem aludni, majd fél 7-kor ébredtem az ébresztőre - igaz addigra már 3x kinyomtam szundira, bár ez bennem akkor nem tudatosodott. Így is aludtam 6 órát, ami több, mint az előző 2 éjszaka együtt véve. Nem tudom miért, de az előző éjszakákon nem igazán sikerült normálisan elaludni.

A reggeli nagy része már a szokásos ételekből tevődött össze, de kipróbáltam a rántott rudacskákat is, amiről azt feltételeztem, hogy valami hal féle lehet, gyakorlatilag viszont valami zöldségféle volt.

A második munkanapunk a cégben már érdekesebben telt, mint az első, mert az első napi futásteszt alapján az egyik gépen volt még mit finomítani és azt közösen csináltuk meg a japán és német kollégákkal. A másik gépnek van egy visszatérő problémája, úgyhogy az azért a gépért felelős kollégának úgy gondolom ma hosszú napja lesz (volt)...

Reggelire "bátorabban" lecseréltem néhány fogást, így a dumpling és kaviár helyett panírozott csirkefalatkát, az üvegtészta helyett sárgarépás tésztát ettem, ami fűszerezés alapján szintén inkább savanyúságnak illett be. A tálca tartalmának elfogyasztása után zselés kockáknak kinéző zselés kockákat ettem: az egyik zöldteás porba volt forgatva és zöld színű volt, a másik barnás-narancssárga volt, de annak az ízét nem sikerült beazonosítani. A végét egy kis naranccsal és ananásszal zártam. Ez után indultunk a cégbe. Odaúton aludtam még egy picit, aztán érkezésünk után leszakadt az eső és esett kb. 2 órát. Délutánra napsütés érkezett.

Ahogy megérkeztünk Fukushimába fáradtabbak voltunk, mint éhesek, így kis pihenőt adtunk magunknak, főleg, hogy Kurczi találata alapján az éttermek délután 5-kor nyitnak. 5-kor aztán nekiiramodtunk, a terveink között egy gyors pizza vagy valami hasonló szerepelt. Konkrét terv nem volt a hellyel kapcsolatban. A hotelből kilépve a körbe nézve a bal oldali irány tűnt érdekesebbnek a reklámtáblák alapján. Az első kereszteződésnél láttuk, hogy amit kinéztük az  valójában nem étterem, így ott jobbra fordultunk.

A szemünk elsőre itt is megcsalt minket, de kicsit távolabb azért volt étterem is. Közelebb érve láttunk egy Family Marktot, egy tipikus kisboltot, tőle balra a parkoló sarkán az egyik, a másik sarkán a másik éttremmel. A közelebbi étterem nem tűnt túl szimpatikusnak az árai miatt, a távolabbihoz elindulva végül betértünk a kisboltba nézelődni és ramen levest (kb. az otthoni instant levesek itteni megfelelője) és némi innivalót venni. Mondjuk a ramen levessel kapcsolatban volt egy kis tanakodás, mert pálcikát nem hoztunk magunkkal, a boltban pedig csak 30-es csomagban találtunk, kb. 800 Ft-ért. Aztán pálcikát végül nem vettünk, mivel a kasszás néni adott nekünk 1-1 pár eldobhatót ingyen. Szerintem ez jár hozzá ha kéred, mert másnap is kaptunk egy másik boltban. Elégedetten visszamentünk a hotelbe, hogy találtunk egy kis boltot és jól megvacsoráztunk. Hogy mi a poén? Az, hogy másnap a munkából hazafelé jövet láttuk meg amikor leparkolt az autónk, hogy a hotel bejáratától jobbra, konkrétan 10 méterre(!) is van egy ugyanolyan Family Markt, mint amiért előző este sétáltunk 2x 5 percet... :-D

Jobb szélen a hotel bejárata, a zebrával szemben a bolt. 10m...

Tegnap ott fejeztem be, hogy indulunk valamit enni. Ezzel terveztem a mai posztot kezdeni, de inkább külön posztot szánok neki. Ma inkább a munkába utazásról fogok beszámolni.

A cég kb. fél órára van a hoteltől, 8:30-kor vett fel minket a transzfer, így 7:00-t beszéltünk meg a reggelire. Máshol benne van az árban, reggel lemész és bediktálod a szobaszámot és már reggelizhetsz is. Itt máshogy működik, itt magadnak fizeted ha szeretnél reggelizni. Mi igen. :-) A reggeli egyébként bőséges választékú svédasztalos vendéglátás. Gondoltak az európai vendégekre is, van kolbász, rántott, szalonna, vaj, 2 féle zsemle, saláta, paradicsom, de a japán konyha sem hiányozhat a választékból: különféle módon készült halak, sült és üvegtésztás ételek, a Kínában dumplingnak nevezett töltött tészta batyuk, stb.

Az üvegtészta felett az bizony nem lazac tekercs, hanem lazacba tekert apró kaviár...

Régóta szeretnék írni a blogra a kirándulásokról, de sosem kerül rá sor, mindig van valami, ami elviszi az időmet. Most viszont muszáj újra nyitni a blogot, mert úgy adódott, hogy a cég jóvoltából újra utazom, ezúttal Japánba 2 hétre gép átvételre egy kollégámmal, és úgy gondolom, hogy az a legjobb módja a tájékoztatásnak, hogy blogot írok és nem egyesével mondom el a tapasztalataimat, élményeimet - úgy, ahogy ez Kínában is volt.

Tehát, a nyár elején jött az infó, hogy Japánba kell utazni egy új gyártósor bizonyos gépeinek az átvételére. A gépgyártóval való egyezkedés után le is lett foglalva a repülőjegy, Bécs-Narita (Tokió) oda, Haneda (Tokió)-Frankfurt-Bécs vissza járatokkal. A tervezett bécsi indulás 13:30 volt, ami tényleges 13:59-es indulás lett a szokásos reptéri dolgok miatt. Bécsből utoljára 2018-ban repültem, így meglepő volt tapasztalni a változásokat a becsekkolással kapcsolatban: a legfontosabb, hogy a bőrönd feladás automatizált lett, alig néhány hagyományos, emberes ablak maradt. Ha megérkezel a reptérre, akkor beszállókártyát kell magadnak nyomtatni, majd odamenni a címke nyomtatóhoz és a beszállókártya becsipogása után kinyomtatja a címkét, amit te magad ragasztasz a bőröndre, majd tovább ballagsz a pulthoz, felteszed a bőröndöt a szalagra, beolvasod a címkét és a bőröndöd már megy is a gép felé. Emlékszem, hogy 2018-ban is volt már egy ilyen automata rész, de akkor még nagyon kis tételben működött így.

Még kiutazás előtt eldöntöttem, hogy lesz egy visszatekintő poszt is, benne az úttal kapcsolatos érzelmekkel, az elvitt tárgyak hasznosságával kapcsolatban és a költségekről is. Nem is tudom hol kezdjem. :-)

Egy számomra nagyon kedves személy amikor megtudta, hogy megyek, akkor örült, hogy biztos jó lesz. Másnap reggel viszont már csesztetett, hogy ne menjek, mert megesz a kígyó, mert kirabolnak, meg eltűnök s hasonló rémképeket vázolt fel. Nos, kígyó nem volt, kutyából is csak egy harciasabbal találkoztunk, de 1 méternél közelebb az sem jött (ilyenkor lehet jó a túrabot vagy egy faág). Egy percig nem éreztem azt, hogy ne lennék biztonságban vagy hogy valaki ki akarna rabolni. Persze jobb félni, így a pénzem is több helyen volt (hátizsák különböző zsebei, pénztárca, stb.), és az iratok is mindig nálam voltak, még zuhanyozni is magammal vittem (erre volt jó a kicsi decathlonos hátizsák, mert abba belevágtam minden fontosat, aztán a fürdőben fel lehetett akasztani), illetve ugyan ezek jöttek velem éjszakára a hálózsákba is.

Indulás előtt volt olyan hozzászólás is fb-n, hogy "az út, ami hazavisz". Akármilyen céllal is indulsz, azért csak eszedbe jut néhány dolog útközben, amin elgondolkodsz. Ez a komment sokszor eszembe jutott és talán a 0. napon fogalmazódott meg bennem, hogy aki visszavágyik, az nem érkezett még "haza". Az 5. nap végére viszont meggondoltam magam. Az, hogy "haza érsz" nem zárja ki azt, hogy visszavágyj. Ennek oka a társaság. Ott volt Sarah, az olasz pár és az ír lány, akikkel útközben ismerkedtem meg és egy tök jó hangulatú délutánt és estét töltöttünk Santiago-ban. De ott van a többi útitárs is, akikkel útközben vagy esténként az albergékben találkoztunk és beszélgettünk. Szokták mondani, hogy ahány nyelven beszélsz annyi féle ember vagy. Úgy gondolom, hogy minél több országból ismersz embereket és kerülsz ez által közelebb a kultúrájukhoz, annyival színesebb ember leszel. :-) Élménybeszámoló közben kérdezte meg öcsém, hogy hogyan érzem, mennyit tudtam volna még menni ez után az 5 nap után? Fizikálisan nincs határ, és ha ezek az emberek jöttek volna, akkor bármelyik másik hosszú úton is elindultam volna velük (de csak azért, hogy menjek tovább most nem folytattam volna egyedül).

Tegnap este még az volt a tervem, hogy egyedül vágok neki az utolsó etapnak, de az angol lány szintén korán ébredt (a többi naphoz képest szokatlanul korán), és mivel egy időben fejeztük be a készülődést, ezért végül együtt indultunk el. Ismét köddel borított tájnak vágtunk neki (mondhatni menetrend szerint), de ez nagyon sűrű köd volt, így sokáig fotózni sem lehetett. Talán 1 km volt mögöttünk, amikor feltűnt előttünk a ködben egy éneklő alak. Kényelmes tempóban ballagott, így hamar megelőztük. Hamarosan lehetőségünk nyílt fotózni is, egyrészt a köd is kezdett felszállni, másrészt a környék is adta magát.

Az El Camino utak végpontja: a Santiago-i Katedrális

Az előző este csapatépítéssel telt, mert Bruma nem túl nagy település, jó ha 10 ház van benne és az eső is rázendített közben-közben, így ültünk az albergében és beszélgettünk. Befutott 2 távolkeleti nő is gurulós bőröndökkel, s feltételeztük, hogy nem a fullon lévő alberge az úticéljuk. Gyorsan ki is derült, hogy egy hotelbe indultak, de rossz helyen tették ki őket, így a spanyolok intéztek nekik taxit. Elmesélték, hogy egy utazási iroda szervezte az utat, van benne nekik némi séta is, de főként kocsi viszi őket tovább. Így kb. 2 nap alatt teljesítik a 80 km-t A Coruna-ból, látják a nevezetes helyeket, de Credencial-t nem fognak kapni. Készült csoportkép, a hálóterembe is befotóztak - ez az élmény is megvolt nekik. :-)

Érdekes, engem is meglepett, hogy néha egész jól értettem a spanyolok és olaszok beszélgetését (de többnyire semmit :-P ). Ott voltunk mi az angol és ír lánnyal, aztán 3 olasz sráccal, akik Pontedeume-ben is ott voltak az albergében, aztán a 2 spanyol házaspár, 2 német nő, 1 holland házaspár, és 1 amerikai nő, ja, és 2 spanyol nő is. A többiekről nem tudunk, ők nem közösködtek velünk. Sok minden szóba került, így tudtam meg, hogy Galiciában spanyol viszonyok között viszonylag olcsó az élet mert kevés az ipar, jórészt a mezőgazdaságból élnek - ezért is vagyok még a tervezett költségkeret alatt. Jó hangulatban telt az este és 10 körül mindenki aludni készült.

Nem sokkal 6 előtt ébredtem, de addigra az egyik spanyol házaspár már rég felkelt és az ír lány is kimászott az ágyból. A másik spanyol házaspár még javában aludt. Egy kis időt még adtam magamnak az ágyban, mert éjszaka egyszer arra ébredtem, hogy nagyon fáj a lábszáram. Forgolódtam picit, de a fájdalom inkább csak erősödött, ezért elővettem a gyógynövényes jégzselét, bekentem, illetve vettem be egy fájdalomcsillapítót. Nappal a 16. km-nél szúrt be kicsit, azóta sem. Nem sokkal 6 után én is felkeltem, s mire visszaértem a kis helyről az ír lány már majdnem menetkész volt, s hamarosan el is indult. Eredetileg ez volt a terve, mert nehéz nap elé néztünk és ő amúgy is lassan megy. Csomagolás után lementem a földszintre reggelizni - még volt a Ferrolból cipelt kenyérből és tonhalból. Közben a másik spanyol házaspár is felébredt és ők is elindultak, így én hagytam el utolsónak az objektumot 6:55-kor. :-) Ködös reggelre ébredtünk és ez a köd sokáig kísért minket.