Még kiutazás előtt eldöntöttem, hogy lesz egy visszatekintő poszt is, benne az úttal kapcsolatos érzelmekkel, az elvitt tárgyak hasznosságával kapcsolatban és a költségekről is. Nem is tudom hol kezdjem. :-)

Egy számomra nagyon kedves személy amikor megtudta, hogy megyek, akkor örült, hogy biztos jó lesz. Másnap reggel viszont már csesztetett, hogy ne menjek, mert megesz a kígyó, mert kirabolnak, meg eltűnök s hasonló rémképeket vázolt fel. Nos, kígyó nem volt, kutyából is csak egy harciasabbal találkoztunk, de 1 méternél közelebb az sem jött (ilyenkor lehet jó a túrabot vagy egy faág). Egy percig nem éreztem azt, hogy ne lennék biztonságban vagy hogy valaki ki akarna rabolni. Persze jobb félni, így a pénzem is több helyen volt (hátizsák különböző zsebei, pénztárca, stb.), és az iratok is mindig nálam voltak, még zuhanyozni is magammal vittem (erre volt jó a kicsi decathlonos hátizsák, mert abba belevágtam minden fontosat, aztán a fürdőben fel lehetett akasztani), illetve ugyan ezek jöttek velem éjszakára a hálózsákba is.

Indulás előtt volt olyan hozzászólás is fb-n, hogy "az út, ami hazavisz". Akármilyen céllal is indulsz, azért csak eszedbe jut néhány dolog útközben, amin elgondolkodsz. Ez a komment sokszor eszembe jutott és talán a 0. napon fogalmazódott meg bennem, hogy aki visszavágyik, az nem érkezett még "haza". Az 5. nap végére viszont meggondoltam magam. Az, hogy "haza érsz" nem zárja ki azt, hogy visszavágyj. Ennek oka a társaság. Ott volt Sarah, az olasz pár és az ír lány, akikkel útközben ismerkedtem meg és egy tök jó hangulatú délutánt és estét töltöttünk Santiago-ban. De ott van a többi útitárs is, akikkel útközben vagy esténként az albergékben találkoztunk és beszélgettünk. Szokták mondani, hogy ahány nyelven beszélsz annyi féle ember vagy. Úgy gondolom, hogy minél több országból ismersz embereket és kerülsz ez által közelebb a kultúrájukhoz, annyival színesebb ember leszel. :-) Élménybeszámoló közben kérdezte meg öcsém, hogy hogyan érzem, mennyit tudtam volna még menni ez után az 5 nap után? Fizikálisan nincs határ, és ha ezek az emberek jöttek volna, akkor bármelyik másik hosszú úton is elindultam volna velük (de csak azért, hogy menjek tovább most nem folytattam volna egyedül).

Tegnap este még az volt a tervem, hogy egyedül vágok neki az utolsó etapnak, de az angol lány szintén korán ébredt (a többi naphoz képest szokatlanul korán), és mivel egy időben fejeztük be a készülődést, ezért végül együtt indultunk el. Ismét köddel borított tájnak vágtunk neki (mondhatni menetrend szerint), de ez nagyon sűrű köd volt, így sokáig fotózni sem lehetett. Talán 1 km volt mögöttünk, amikor feltűnt előttünk a ködben egy éneklő alak. Kényelmes tempóban ballagott, így hamar megelőztük. Hamarosan lehetőségünk nyílt fotózni is, egyrészt a köd is kezdett felszállni, másrészt a környék is adta magát.

Az El Camino utak végpontja: a Santiago-i Katedrális

Az előző este csapatépítéssel telt, mert Bruma nem túl nagy település, jó ha 10 ház van benne és az eső is rázendített közben-közben, így ültünk az albergében és beszélgettünk. Befutott 2 távolkeleti nő is gurulós bőröndökkel, s feltételeztük, hogy nem a fullon lévő alberge az úticéljuk. Gyorsan ki is derült, hogy egy hotelbe indultak, de rossz helyen tették ki őket, így a spanyolok intéztek nekik taxit. Elmesélték, hogy egy utazási iroda szervezte az utat, van benne nekik némi séta is, de főként kocsi viszi őket tovább. Így kb. 2 nap alatt teljesítik a 80 km-t A Coruna-ból, látják a nevezetes helyeket, de Credencial-t nem fognak kapni. Készült csoportkép, a hálóterembe is befotóztak - ez az élmény is megvolt nekik. :-)

Érdekes, engem is meglepett, hogy néha egész jól értettem a spanyolok és olaszok beszélgetését (de többnyire semmit :-P ). Ott voltunk mi az angol és ír lánnyal, aztán 3 olasz sráccal, akik Pontedeume-ben is ott voltak az albergében, aztán a 2 spanyol házaspár, 2 német nő, 1 holland házaspár, és 1 amerikai nő, ja, és 2 spanyol nő is. A többiekről nem tudunk, ők nem közösködtek velünk. Sok minden szóba került, így tudtam meg, hogy Galiciában spanyol viszonyok között viszonylag olcsó az élet mert kevés az ipar, jórészt a mezőgazdaságból élnek - ezért is vagyok még a tervezett költségkeret alatt. Jó hangulatban telt az este és 10 körül mindenki aludni készült.

Nem sokkal 6 előtt ébredtem, de addigra az egyik spanyol házaspár már rég felkelt és az ír lány is kimászott az ágyból. A másik spanyol házaspár még javában aludt. Egy kis időt még adtam magamnak az ágyban, mert éjszaka egyszer arra ébredtem, hogy nagyon fáj a lábszáram. Forgolódtam picit, de a fájdalom inkább csak erősödött, ezért elővettem a gyógynövényes jégzselét, bekentem, illetve vettem be egy fájdalomcsillapítót. Nappal a 16. km-nél szúrt be kicsit, azóta sem. Nem sokkal 6 után én is felkeltem, s mire visszaértem a kis helyről az ír lány már majdnem menetkész volt, s hamarosan el is indult. Eredetileg ez volt a terve, mert nehéz nap elé néztünk és ő amúgy is lassan megy. Csomagolás után lementem a földszintre reggelizni - még volt a Ferrolból cipelt kenyérből és tonhalból. Közben a másik spanyol házaspár is felébredt és ők is elindultak, így én hagytam el utolsónak az objektumot 6:55-kor. :-) Ködös reggelre ébredtünk és ez a köd sokáig kísért minket.

Este viszonylag hamar elaludtam, de éjszaka párszor felébredtem, igaz egyből vissza is aludtam. Reggel 6 körül kezdett ébredezni a társaság. Még az elsők között kászálódtam ki az ágyból, így nem kellett sorban állnom a fürdő-WC előtt. Összeraktam a hátizsákot és kiültem az alberge elé reggelizni, még abból, amit Ferrolban sikerült vennem szombat délután. Közben elment egy pár, illetve 2 srác is kiült átgondolni a napot. A lányoknak nem szóltam, gondoltam ha jönni akarnak akkor úgyis sietnek. Mire végeztem a reggelivel addigra 7:20 lett, így ismételtem az előző napi indulás idejét.

Az éjszaka kicsit zajosra sikerült, vagy 3x felébredtem, de összességében sikerült aludni. 6-kor ébredtem, szinte az óra nélkül. Most az előző napi vásárlásból csináltam reggelit, bepakoltam a táskát és elindultam. Kicsit tanácstalan voltam, hogy a kulcsot hol adjam le, de végül egy idősebb spanyol házaspárral kiokoskodtuk a dolgot: volt egy postaláda a lépcső alján, oda kellett bedobni. Még pecsétet is sikerült szerezni a Credencial-ba. Bár indulhattam volna hoteltől is, de én mégis lementem a partra. 7:20-kor indultam a kezdő kőtől.

A Camino Inglés-nek 2 hivatalos kezdőpontja van, A Coruna és Ferrol. Az első nekem nem játszott, mert 80 km körül van a táv és min. 100 km gyaloglás után állítják ki a Compostelát, így maradt a 120 km-es ferroli út. Nem a Compostela a motiváló erő, de ha már Santiagoba érek be, akkor azt is ki szeretném váltani. 

Budapestről madridi átszállással jutottam el Santiago de Compostela repterére. Ami a furcsa volt, hogy 21:35-kor ragyogó napsütésben szálltunk le - de ez van, ha az ember az időzóna keleti feléből a legnyugatabbikba érkezik... Kicsit aggódtam otthon a szállás miatt, mert 23:00-ig lehetett bejelentkezni és ha késett volna a gép, vagy lassan jutok ki a reptérről, akkor a reptéri transzferrel 23:10-re lettem volna a belvárosban, 10-15 percre a szállástól...

Beszállás!

Itt ülök a reptéren és várom Ibit (értsd: Iberia Airlines madridi járata). Az időmbe belefér, így írok picit (készültem is rá :-) ). Kezdésnek jöjjenek egy kicsit a számok, a végén pedig a felszerelés.

Szóval El Camino. Több féle útvonal létezik, a legtöbb Spanyolországban indul, van néhány külföldről induló is, de a közös bennük, hogy mindegyik Santiago de Compostela-ban végződik. A legnépszerűbb (és ha szóba kerül az El Camino, akkor a legtöbben erre gondolnak) az El Camino Frances, ami Franciaországból, a határ közeléből indul és a Pireneusokon vezet keresztül az első 1-2 napon, majd 2-300 km mélyen vezet az ország belsejében. A legnépszerűbb, mert 2018-ban 186 ezren (!) ezen az útvonalon érkeztek Santiagoba. Ez kb. napi 1000 ember - azért azt tegyük hozzá, hogy az utolsó 100 km megtétele után már kiállítják a compostelát, szóval ez a létszám ott ennyire erős, az út többi részén ennek kb. a felével kell számolni.

Közeledik az indulás napja, biztos jön a kérdés, hogy miként állok a készülődéssel? Nos, múlt héten elkezdtem összeírtni, hogy mit is akarok vinni és mit kell még vennem. Ebből a legfontosabb tétel volt a hátizsák, mivel kimondottan túrázásra, pláne több napos útra való hátizsákom még nem volt, úgyhogy csütörtökön bevetettem magam a Decathlonba. Volt egy akciós, jól kinéző kékes-zöldes 40 literes zsák, de hosszas gondolkodás után végül egy drágább 30 literesre esett a választás. Egyik ok, hogy az olcsóbbik zsákon csípőnél és a lapockánál szivacsos betét volt, illetve az alja is kicipzározható volt. Sokan azt mondják, hogy ez azért jó, mert nem kell az egész zsákot kipakolni, ha valamit az alján keresel - viszont itt semmiféle biztosítás (pl. lelakatolhatóság) nem volt. A drágább zsák esetén az egyik oldal cipzározható le az aljáig, így a hatás majdnem ugyan az, a hátán viszont jól merevített háló van, ami biztos eltartja 2-3 centire a zsákot a háttól, így nem izzad meg az ember háta. Került még a kosárba egy ököl méretűre összecsomagolható kis hátizsák is, amit majd a repülőre viszek fel magammal (a nagy hátizsák lecsomagolva a gép hasában fog utazni) benne az értékesebb cuccokkal. Ezen kívül 2 0,8 literes kulacs is utánam kiáltott, hogy velem jönne. És egy gyorsan száradó mikroszálas törölköző is... A többi dolgot csak megnéztem, a vásárlást halogattam.

Hosszú hallgatás után újra szólásra nyitom a szám. :-) A kínai életemről szóló blog lezárása után nyitottam ezt, azzal a céllal, hogy az utazásaimat, kirándulásaimat bemutassam. Megvallom őszintén, hogy bár voltak kirándulásaim, de az írás elmaradt. :-( Míg Kínában rengeteg időm volt munka után, itthon azért mindig volt elfoglaltság is, így a blog háttérbe szorult... Na de most!

A Blog indító bejegyzésben említettem, hogy távoli cél az El Camino del Norde. Nos, bár jó fej főnökeim vannak, úgy érzem, hogy a jelenlegi munkahelyi helyzetben nem fér bele, hogy 1,5 hónapra nélkülözni tudjanak, így alternatív megoldásra van szükség. Azt nem tudom, hogy az El Camino ötlete mikor merült fel bennem először, de az biztos, hogy az egyik ismerősöm 2015-ben végigment az Északi úton (El Camino del Norde), így onnantól a klasszikus El Camino helyett az Északi út volt a célom, és minden ősszel elhatároztam, hogy akkor a következő nyár elején kérek fizetetlen szabit és elindulok - de ez mindig meghiúsult. Azt láttam, hogy az a másfél hónap idén sem lesz meg, így az Út megint halasztásra került. Az idei szabi tervezéskor a pünkösd utáni 4 napra írtam be szabadságot, de különösebb úti tervem nem volt, viszont kb. 1 hónapja érzem, hogy elfáradtam, elfáradt a lelkem és jó lenne valahova elvonulni. El is kezdtem tervezni az utat arra a 9-10 napra, de rájöttem, hogy június 15-én nekem itthon kell lennem, így a terv borult. És ekkor jött a gondolat, hogy akkor legyen az El Camino - miniben.