Ahogy azt írtam is, csütörtökön elmentünk vacsorázni a japán kollégák által ajánlott helyre és megkóstoltuk az általuk ajánlott ételt, ami igazából nem 1 étel, hanem egy több fogásból álló sorozat. Mivel aznap este kicsit megfáradtunk ami másnapra is elkísért minket (halmozódott az egész heti fáradtság), ezért tegnap sem volt energiám megírni a posztot, így végül a nikahoi kirándulással együtt írok róla.

Egész héten a felhős-esős idő váltogatta: egymást, így a hotelből kértünk esernyőt, mivel azt nem igazán hoztunk magunkkal. Szerencsére az ernyő elriasztotta az esőt. Az étterem a hoteltől kb. 20 perc sétára van egy kis utcában, igazi tatamis étterem. Volt aki ennek nem örült, de nem igazán tudtunk mit tenni, a japán kollégák telefonon már előre megrendelték nekünk a ételt. Elsőként egy tálkán csigát, polipot és krumpli salátát kaptunk. A csigát első nekifutásra csak én ettem meg, de mikor Kurczi látta, hogy a második csigát is megettem, akkor ő is megkóstolta és megette mindkettőt. A többiek nem voltak bátorak.

Vacsora a tatamin - a hagyományos ülőpóz a gyémántülés, de elfogadott a törökülés vagy a fél lótusz ülés is. Jógások előnyben. A padló és az asztal között 20 centi van - a szembe szomszéd biztos nem örülne, ha megpróbálnád kinyújtani a lábad.

Aztán párolt zöldbabot hoztak, ami azért nem az otthon megismert zöldbab volt, de kipattintottad a hüvelyéből és már ehetted is. Mellé sajtszósszal leöntött hasábburgonyát hoztak. Majd jöttek a nyers halak: lazac, tonhal, egy nem tudjuk milyen hal és valami kagylóféle. Én bátor voltam, a többiek nem. :-P De még 2 nappal később is élek, tehát nem volt vele gond. :-) Ez után jött a legvitatottabb étel: elsőre marha szeletnek néztük némi tofuval, aztán felvilágosítottak minket, hogy ez főtt bél - itt esett ki mindannyiunk kezéből a pálcika, pedig volt, aki már egészen a szájáig emelte azt... A kedélyek lenyugvása után pálcikára tűzött falatkákat kaptunk: csirke comb, csirke bőr, sertés nyelv és csibefasírt. A sertés nyelvre mindenki rányúlt, mert azt hittük ez már tényleg valami marhahús - de fura volt rágás közben és amikor kiderült, hogy sertés nyelv, akkor én diszkrét öklendezésbe kezdtem és úgy kellett kicsempészni a falatot a számból, hogy ne hányjak oda... Szerencsére a folytatásban visszatértünk a normális ételek világába: rántott okra, rántott hal, rántott garnéla, rántott kukorica. Az előző ételek sokkja miatt erről már csak akkor készült fotó, amikor a hal és az egyik okra már elfogyott. Zárásként tengeri herkentyűs rizst szolgáltak fel, amit annyira vártam, hogy elfelejtettem lefotózni. :-/

Marhabél tofuval és hagymával - na, ez nem akart elfogyni...

A pénteki nap eseménymentesre sikeredett, a szolid szupermarketes vacsora közben megbeszéltük, hogy szombaton elutazunk Nikahoba megnézni a TDK múzeumot, utána fürdés a tengerben, majd felkeresünk egy szupermarketet és egy 100 jenes üzletet. A sakatai állomás kb. 25 perc séta a hoteltől (igen, továbbra is kb. a település szélén vagyunk...). 

Alább néhány utcakép Sakatából - gyülekeznek a fellegek

A hangulata mint egy western filmnek, már csak az ördögszekér hiányzik - a srácok is ezt mondták

A vonatunk 9:44-kor indult a nem túl nagy állomásról, ahonnan észak felé egy villamosított mellékvonal, dél felé feltételezem az egyik kiágazása villamosított, a másik dízel üzemű (mivel az állomáson 2 kocsis dízel és villamos motorvonatokat is láttunk). A tokiói kirándulás után a Kurczival mi már egész rutinosan kezeltük a jegyautomatát, úgyhogy mire a forgalmista (vagy egyéb állomási alkalmazott) odaért segíteni, addigra ketten már meg is vettük a jegyet. A többieknek azért segített megvenni a jegyet (gondolom azért este boldogan elmesélte otthon, hogy ma 5 külföldinek segített jegyet venni :-D ), illetve ha már ott volt, akkor a mögöttünk kialakult sor haladását is felgyorsította.

Egy rövid 3/4 órás zötyögés után (persze ezt is végig 90-nel...) megérkeztünk Nikahoba. Hiába láttuk a felhőket reggel, nem kértünk esernyőt a hotelből, így nem is riasztottuk el az esőt. A TDK múzeum az állomástól 10 perc sétára van, de alig indultunk el már elkezdett szemerkélni és csak erősödött az út során. Szerencsére nem nagyszemű, hanem permetszerű eső volt, így nem áztunk el nagyon. 

Ezzel a második vágányon álló villany motorvonattal utaztunk Nikahoba

Mellette az első vágányon egy időközben beérkezett dízel motorvonat

Az állomásokon az aktuális állomásnév mellé az is ki van írva, hogy egyik és másik irányban mi a következő állomás

Immár Nikahoban

A múzeumbe belépve 2 recepciós fogadott minket. Egy formanyomtatvány kitöltése után már szabad is volt az út. Kaptunk egy kis csipogót is, amivel az étterembe hívtak minket. De még mielőtt elindultunk volna, egy humanoid robot köszöntött minket angolul és röviden elmondta, hogy mit nézhetünk meg a múzeumban. A keze is járt miközben beszélt és szinte folyamatos fejmozgással mindegyikünkhöz beszélt. Nem előre programozott mozgás volt ez, mert az előttünk bemenőknél láttuk, hogy csak oda fordult és oda beszélt, ahol ember volt.

A múzeumban először a mágnesesség történetét ismerhettük meg, utána ferritről olvashattunk, ami a TDK első terméke volt, majd az alapítókról esett szó. Ezt követően hatalmas érintőképernyős monitorokon interaktív módon tájékozódhattunk az 1900-as években Japánban és a környéken történt fontosabb eseményekről, ami valamilyen módon kapcsolódik a TDK-hoz (pl. mi köze van az angora nyulakhoz, vagy egyes újításait miként változtatták meg az élet 1-1 területét). A múzeum egyik sarkában hatalmas falfelületen különböző audio- és videókazetták vannak elhelyezve - persze, mert a hétköznapi emberek innen ismerik a nevét, pedig számos TDK alkatrész található meg a világ gépeiben: rádió, TV, számítógép, rizsfőző, mobiltelefon, stb.

A rizskészítő indukciós fűtése

Az okosvécé vezérlőjének egy része

Hiába olvastam pár éve a Steve Jobs életéről szóló könyvet, amiben le van írva, hogy a '60-as, '70-es években milyen számítógépek voltak, azért megdöbbentő volt látni, hogy már '85-ben TDK alkatrészeket használó laptop is létezett (ami valamivel kisebb, de kicsit vastagabb volt, mint a mai laptopom...), miközben '94-ben mi tökre örültünk, hogy egy fél íróasztalt elfoglaló képcsöves monitoros XT számítógépet kaptunk (a szomszéd srác szerencsésebb volt, ő már egy AT 286-ot kapott)... Megnézhettük a merevlemezek fejlődését, hogyan lett egyre kisebb méretű egyre nagyobb tároló kapacitással. Volt kitéve 2 számítógép is, az egyiken golfozni lehetett, a másikon mahjongozni. Míg nézelődtünk, jött egy ránézésre 70-80 éves bácsi is, akiről azt gondoltam, hogy ő is csak egy kíváncsi érdeklődő, de kicsit később a mahjongos számítógép előtt állt és játszott. Feltételezem nem először. Valószínűleg nosztalgiázott... Ha belegondolok, hogy '85-ben ott már laptop is volt, akkor ő abban az időben 30-40 éves lehetett, és ahogy most kezelte a gépet simán lehetett számítógépe is, sőt, akár valamelyik termék fejlesztője is lehetett. 

Laptop 1985-ből...

Családi számítógép 1983-ból

Képcsöves tévét sosem láttam belülről ilyen szintem, most már legalább azt is tudom, hogy milyen tekercs volt az elektronágyú után. Érdekes volt látni az elektronikai panelek evolúcióját. Példaként bemutatták, hogy milyen volt régen egy erősítő, amikor még az alkatrészeket egymáshoz forrasztották. Következő lépés volt, amikor megjelentek a panelek, ezekbe lyukakat fúrtak és ezekbe rakták az alkatrészeket, így forrasztották egymáshoz őket - ez már egy átláthatóbb elrendezés volt. S végül jöttek a felületszerelt panelek, amikor a panel felületén lévő vezetőréteghez vannak forrasztva az alkatrészek. Minden ugráshoz szükség volt az elektronikai komponensek méretének csökkenésére. Ezek szemléltetésére is voltak kiállítva alkatrészek: egymás mellé téve a több mm-szer több mm-es alkatrészek és azok, amiket otthon már porszemként a szemétbe söpörnénk... És ezek nem új termékek, a kiállított darabokat már 2000-ben is gyártották...

Így néz ki a képcső hátulról

És ilyen az elektron eltérítő tekercs

És egy mai modern LED-es tévé hátulja - nyilakkal jelölve, ahol TDK alkatrész van benne

A merev lemez evolúciója lentről felfelé haladva

Az a 2 lap nem üres: a jobb felső lapon 6 db 0,6x0,3mm-es termék, az alsó, jobbról második lapon 4 db 0,4x0,3mm-es termék található

Még nem fejeztük be a nézelődést, amikor csipogott a csipogó, hogy mehetünk ebédelni. A kiállítótérből nyíló ajtón keresztül jutottunk fel az emeletre, ahol egy 4 asztalos helyigébe vezettek minket. Minden asztal 6 személyes volt. A múzeum a tengerparton van, de sajnos nem ablak melletti asztalt kaptunk. Egy 8 vagy 10 menüs étlapot kaptunk, ebből lehetett rendelni. Az egyik menüben a rizs a Chokai-san vulkánt formázta, egy a másik menüben a rárakott nori kocka egy mikrochipet volt hivatott szimbolizálni. Én ez utóbbit választottam, rizsre rakott nyers tonhallal és lazaccal, főtt garnélával és polipszelettel, valamint lazac kaviárral. Sajnos a kaviár valahogy nem szimpatikus úgyhogy azt kihagytam, de az összes többi nagyon finom volt. A főétel után még rendeltünk egy desszertet is, majd fizetés után visszamentünk a kiállítótérbe.

Egy darabig még csodálkoztunk és ámultunk a múlt dolgain, majd átmentünk a jövő szobájába. Belépve a helyiségbe először általános iskolás gyerekek által épített gépeket, elektromos játékokat láthattunk. Szerintem mindannyiunknak a kis zongora tetszett leginkább, de voltak különböző funkciókkal is felturbózott órák, kisautók, egyszerű robotkutya, de tökre ügyes volt a távolságszenzorral szerelt hanggenerátor is. Ebben a helyiségben kapott helyet a vitorlázó sárkányrepülő szimulátor is, szenzorokkal és monitorokkal. Itt volt a jövő városát bemutató modellváros is, ahol az úttestben töltő tekercsek vannak az elektromos autók számára, így nem csak otthon vagy töltőoszlopnál, hanem haladás közben is lehetne tölteni az autókat. A kijárat felé még a 3D nyomtatás is előkerült, bemutatva a lehetséges jövőt. Vicces volt a kettévágott főtt tojás imitáció, ami valójában 2 kis hangszóró volt...

Természetesen a tekerős játékgép sem maradhatott el, külön a TDK számára gyártott TDK magnókazettás kulcstartóra tehetett szert a játékos. :-)

A múzeum után a boltok felé vettük az irányt, ami egy kb. 25 perces sétát jelentett. Szerencsére most nem esett, de a felhők nem voltak túl bíztatóak, így siettünk amennyire tudtunk. Nem is ártott, mert a 100 jenes boltba beérve épp csak elkezdtünk járkálni a sorok között amikor leszakadt az ég. Időnk volt a vonatig, elázni nem akartunk, így alaposan körbenéztünk. :-) Tényleg mint a Pepco vagy a KIK, csak nagyobb választékkal és legnagyobb részt 100 jenért (250 Ft-ért) megvehető (nem gagyi kínai) termékekkel. Innen a szupermarket felé vettük az irányt, ami jelentősen nagyobb áruválasztékkal várt minket, mint a hotel melletti üzlet. Bevásároltunk ajándékokból és némi uzsonnából és visszaindultunk az állomásra a vonatunkhoz. A 100 jenesben vásárlás közben elállt az eső, de itt az utolsó métereken újra elkezdett cseperegni és rendesen esett is amíg a vonatot vártuk - szerencsére a peron minden állomáson fedett volt, így mi sem áztunk meg.

Kilátás a múzeum mögötti dobról a tengerpartra

Ide még nem jutott el a kertész - gondolom a házat egy tájfun rendezte le

Az üzemanyag pisztolyok a mennyezetről lógnak - itt nem kell gondolkodni, hogy a kút melyik oldalára állj

Vízállás jelentés az aluljáróban

Egy régi Nissan

Akita prefektúrás rendszám akita kutyával

Sakatába visszaérve csak kicsit szitált a ködszerű eső, de mire a visszaértünk a hotelbe az is elállt. Átmentünk a szupermarketbe vacsorázni, majd bezsúfoltuk magunkat az egyik szobába és lenyomtunk néhány kör unót. Most pedig itt vagyok és blogot írok. :-)

A múltkor írtam, hogy a japánok milyen kis lakásokban laknak - itt a példa: Balázs 1,9 magas, így az épület jó, ha 3 m széles... Alul bolt, felül lakás. A teljes soron...

Étel automata...