A kollégák elláttak minket tanácsokkal, hogy hova érdemes elmenni és mit érdemes megnézni Tokióban. Ilyen pl. a Tokyo Tower, a Tokyo Metropolitan Government Building, a Shibuya Scramble Crossing vagy éppen Asakusa-ban a Senso-ji templom. Egy kollégától feladatot is kaptunk: eredeti japán bonsai tápoldatot szeretett volna hozatni, de Fukushimában nem, csak Tokióban találtam bonsai shopot, így azt is be kellett iktatni a programba.

Ez Nyíregyháza!

A szokásosnál előbb reggeliztünk, hogy a 8:19-es shinkanzent elérjük, így 7:50-kor már az állomáson voltunk. Tokióban szívesen segített a vasúttársaság alkalmazottja az első utunknál, de mindent olyan gyorsan végig nyomott, hogy nem igazán volt időnk megjegyezni mit csinál, így elsőre csak helyjegyet sikerült vennünk, s csodálkoztunk, hogy nem engedett be minket a kapu. Szerencsére a beléptető kapunál volt egy alkalmazott, akitől megkérdeztem mi a probléma? Ő először a tablethez nyúlt, hogy lefordítsa vele, aztán amikor segítséget kértem a jegy vásárlásban is, akkor már tablet nélkül is ment neki az angol. A vonatot kényelmesen elértük, de meglepett amikor a szinte teli szerelvényre beléptem, ugyanis az érkezésünkkori utazásnál kb. csak félig volt a vonat. 1,5 óra sem volt az út, így még 10 óra előtt megérkeztünk a tokiói főpályaudvarra (Tokyo Station). Nem kicsit lepődtünk meg az aluljáróban lévő tömegen, pedig csak nem gondoltunk bele előtte, hogy hány ember fér el egy 17 kocsik szerelvényen... Ha először utazol ide-innen és az állomás térképét sem tanulmányozod előre, akkor nagyon labirintus hatást tud kelteni. Mivel nem tudtuk, hogy mi a neve a számukra legmegfelelőbb kijáratnak, ezért elindultunk arra, amit a vonat beérkezési irányából helyesnek gondoltam - csak azt nem kalkuláltam bele, hogy a peronról kijőve a tömeg kerülgetése miatt kicsit irányt veszítettünk, így pont az ellenkező irányba indultunk el. Amikor rájöttünk a hibára akkor visszafordultunk, de itt megint kanyarogni kellett, hogy ne a peron felé, hanem a kijárat felé menjünk. Az épületből kilépve megcsapott minket a meleg, a felhőkarcolók árnyékában pedig picit olyan érzésem volt, mint mikor anno Szingapúrban először kiléptem a metróból.

Érkezik a vonat, indul a buli

Ők mind most szálltak le...

Kilépve az állomás épületből a keleti oldalon

Tokió több száz évvel ezelőtt Edo néven jelent meg a történelemben. Felemelkedése 1603-ban kezdődött, amikor a korábban egymással háborúzó Japán részeit egyesítették. A 18. században már 1 millió lakója volt miközben a császár székhelye Kiotóban volt. A sógunátus megdöntése után pár évvel 1869-ben Meidzsi császár átköltözött Edoba és a várost Tokiónak nevezte el, ami Keleti Fővárost jelent. Ekkor vált Tokió Japán valódi fővárosává és az Edo-kastélyból lett a császári palota, az Imperial Palace. Tokió hivatalosan metropolisz, a korábbi 23 kerület 1943-ban egybeolvadt Tokió prefektúrával, így önálló városnak sem igazán lehet nevezni, de minden korábbi kerület önálló önkormányzattal és polgármesterrel rendelkezik.

Az előzetes térkép tanulmányozás során észrevettem, hogy az állomás közelében van az Imperial Palace, a japán császár lakhelye, így az is felkerült a meglátogatandó helyek listájára. Az még akkor hamar világossá vált, hogy az Imperial Palace nem látogatható, és a közelébe menni is csak az év 2 napján lehet, vezetett túra keretében, meghatározott útvonalon. Az East Garden látogatható, így elmentünk oda, hátha lesz egy kis hely, ahonnan rá lehet látni a palotára, de esélytelen. Most szólok, aki látni szeretné az tényleg csak azon a 2 napon teheti meg! A kert maga is szép, a közepén egy hatalmas réttel, de nyáron sokkal inkább a körbe lévő fák alatt sétálnak az emberek, árnyékot keresve.

Úton az Imperial Palace felé

Az iskolás csoport valószínűleg osztálykiránduláson van. A zebránál a zöldre várakozva két részre szakadtak és a két csoport hagyott egymás között 1,5 m-t a kereszt irányú forgalomnak

Rengeteg a zöld

Az East Garden bejáratával szembeni utca - valami filmforgatás zajlik épp

Az East Garden bejárata - a kert ingyenesen látogatható, csak a múzeumért kell fizetni

A kapun belülről visszatekintve

Még a bokrok is épület alakúra nyírva

Bejössz a kertbe a fák és bokrok közé és megszűnik a város zaja

"Ez itt a kert!"

Rálátás a városra a kert túlsó végéből

Fujimi-yagura - ebből a toronyból szép időben rálátni a Fuji hegyre

Innen a bonsai shopot céloztuk meg, 35 perc sétával, mivel metróval is lett volna min. 25 perc (a metróállomásoktól levő távolságok miatt), s így legalább több mindent láttunk, bár néha eszement ötletnek tituláltuk a tűző nap miatt. Sok fa van Tokió ezen részén, de a fejünk felett tűző nap ellen ezek is kevés árnyékot tudtak csak adni. Később a magas épületek azért adtak elég árnyékot, így nem sültünk meg útközben. Volt mit nézni, még egy Nissan szalonba is belefutottunk, ahol egy régi GT-R, illetve a futurisztikus Nissan Hyper Punk is ki volt állítva. A fotózás után folytattuk utunkat a bonsai shop felé, ahol az egyik kereszteződésben a túloldalon épp a német kollégák sétáltak el. Amikor megláttuk egymást akkor vidáman integettünk egymásnak. Mekkora az esély rá, hogy összebeszélés nélkül véletlenül összefutunk egy 14 milliós városban? Nekünk sikerült. :-D

Ne mondd, hogy nem Nyíregyháza! :-D

Nissan Hyper Punk

Nissan GT-R Skyline a forgóasztalon

A neten látott fotók alapján azt gondoltam, hogy a bonsai shop sokkal nagyobb lesz, de jó ha 15 m2 volt az egész. Persze, bonsai, nem foglal sok helyet. :-D Pedig a bonsai nem azt jelenti, hogy kicsi fa, hanem azt, hogy cserépben nevelt fa, így akár lehet 1 méteres is, vagy nagyobb. Volt minden, ami a bonsaihoz kell: metszőollók, csipeszek, kötöző anyagok, különféle alakú és színű cserépedények, földek, tápanyagok, mini szobrok, de előnevelt, sok éves növények 23-tól a 385 ezer jenes árig...

Kurczival úgy beszéltük korábban, hogy a 20-30 perc sétára lévő helyekre elsétálunk, nem feltétlenül a 150-200 jenes (370-500 Ft) metrójegyen spórolás miatt, hanem hogy többet lássunk a városból. A következő úticélunk a Tokyo Metropolitan Government Building volt, de ide már közel 1 órát kellett volna sétálni, így maradt a metró Ginza állomáról a Nishi-Shinjuku állomásig a Marunouchi vonalon. Az automatánál kiválasztottuk a célállomást, a gép megmondta mennyit kell fizetni és már adta is a jegyet. A már megszokott kapus ki-beléptetéssel. Mindegy, hogy metró vagy vonat, a kilépéskor a jegyet nem adja vissza az automata, így ha valamiért szükség lenne rá (emlékbe, elszámoláshoz), akkor a jegyvásárlásnál kérni kell a Recipe-t, vagyis a nyugtát.

Élő orchidea fal

Kimonós lányok az utcán

A metró azt is megmondja, hogy melyik kocsiban vagy és ahhoz képest hol helyezkednek el a kijáratok, hol van lépcső, mozgólépcső és lift

A Government Buildingnél egy egyszerű táska átvizsgálás után ingyen fel lehet liftezni a 45. emeletre, ahonnan tökéletes kilátás nyílik a városra. Ha nem akarsz több ezer jent fizetni a Tokyo Tower-be vagy a Tokyo Skytree-re való feljutásért, akkor ez is tökéletes opció, hogy megnézd a várost felülről. Természetesen ajándékshop is működik ezen a szinten, lehet hűtőmágnest venni! :-P

Tokyo Metropolitan Government Palace - innen fogunk a 45. emeletről kinézni

Ez a zöld a Meidzsi-szentély parkja

A kép jobb 4/5-énél lévő barnás ház bal felső sarkánál a zöldben lévő világos folt az Imperial Palace

Ameddig a szem ellát Tokió

Idefent még az integető macska jelentését is megtudhatjuk

Tovább indulás előtt megálltunk egy kisboltnál venni valamit ebéd gyanánt, majd becéloztuk a Meidzsi szentélyt, amelyet Meidzsi császárnak és Soken császárnőnek szenteltek. Már közel fél napja úton voltunk, de itt láttunk először padokat a városban, igaz azok is a szentélyt körülvevő park északi részén lévő rét szélén a tűző napon voltak... Nem is álltunk meg, mert inkább az árnyékban a lassú séta, mint a tűző napon az üldögélés. A szentély udvarára be lehetett menni, de magába az épületbe nem, csak a lépcsőről lehetett benézni és a fotózást sem engedélyezték.

Ilyen piros oszloppal jelzik a tűzcsap helyét

Bicajtároló japán módra

A Meidzsi- szentély parkjának északi bejárata

Japán lobogó - itt találtunk először padot Tokióban

Dohányzóna

A Meidzsi-szentély udvarának oldalsó kapuja

A szentély

Az elülső kapu

Fotóztunk egy sort és folytattuk utunkat. A szentélyhez déli irányból egy széles kavicsos út vezet, aminek a széle ki van kövekkel rakva, mint egy járda. Kifelé a bal, befelé a jobb oldalon sétáltak az emberek, mintha ez egy írt és követett szabály lenne. Európai szemmel ez kicsit furcsa. Ahogy a parkból kiérve tapasztalt gyalogos dugó is. A kereszteződés túloldalán egy sportcsarnok van és valamilyen sporteseményt is tartottak, így rengeteg ember tartott arrafelé. A kereszteződés felett gyalogos felüljáró volt, minden irányból érkeztek az emberek, de nem tolakodtak! Szépen 2-es, 3-as sorban araszoltak a járda bal szélén (Japán, bal oldali közlekedés az autóval is!), mentek fel a felüljáróra, a jobb szélen pedig simán közlekedhetett a szembejövő gyalogos. Időnként megállt a sor, hogy előrébb a tömeg kicsit könnyebben igazodjon sorrá. Helyenként forgalom irányítók kérték az embereket, hogy húzódjanak balra és tartsák szabadon a jobb oldali sávot. És mindenki követte az utasítást, senki nem tolakodott, senki nem volt ideges.

Séta a park déli bejárata felé - itt mennek, a túloldalt jönnek

Szakés hordók

Gyalogos dugó - senki nem lökdösődik, senki nem tolakodik

Innen Shibuya felé vettük az irányt, itt található ugyanis a több filmben is szerepet kapott Shibuya Scramble Crossing, ahol egy lámpaváltás alatt akár 3000 ember is átkelhet rajta. Éppen ezért a kereszteződében 3 nagy kivetítő és több statikus reklám is megtalálható, reklám értékét a New York-i Times Square-hez hasonlítják. Először itt, aztán később Asakusában is láttunk gokartos turistákat. Őket egy 3 kerekű motoros vezeti fel, és a sort is egy ilyen járgány zárja.

Úton Shibuya felé

Gokartos turisták

Shibuya Scramble Crossing - még az autóké a terep

Shibuya Scramble Crossing - megindul a tömeg

Shibuya Scramble Crossing - tele a zebra - természetesen mi is átjöttünk rajta, csak 1 körrel korábban

Megnéztünk néhány lámpaváltást, a hullámzó ember tömeget, majd kissé fáradtan a Ginza vonal végállomása felé vettük az irányt, hogy elutazzunk Asakusába, ahol szállást foglaltunk. A metróra felszállva volt bőven hely, így mi is leültünk megfáradt lábainkat pihentetni, elvégre eddigre már bőven 20.000 lépésnél jártunk. A metrózást végigküzdöttük, elvégre az álommanó is felszállt velünk a szerelvényre és folyton ránk támadt. :-P Asakusa állomásra érve persze megint nem tudtuk, hogy melyik kijárat lenne a jó, úgyhogy választottunk egy irányt. Nem volt szándékos, mégis a lépcső tetején a szemünk elé tárult az "Arany Kutyasz@r", vagyis a Flamme d'Or, az Asahi sörgyár főhadiszállását díszítő, olimpiai láng által ihletett arany láng. Innen szintén jó rálátás nyílt a Tokyo Skytree-re is, a város legmagasabb építményére. Nem lett volna messze, 1 metró megálló vagy 15 perc séta, de felmenni nem akartunk, így megelégedtünk a látvánnyal innen is. A szállásig még várt ránk egy kis séta amit a folyó mellett lévő parkon keresztül tettünk meg, amiben leginkább az árnyék motivált minket. Szállásra nem szerettünk volna sokat költeni, így a hagyományos hoteleket kilőttük. A legolcsóbb szállások a kapszula hotelek lettek volna, 10.000 Ft/fő/éj-től, ami gyakorlatilag egy hostel, csak sokkal nagyobb a privát szférád, mivel a fekhelyed körbe van építve és csak a rövid végén tudsz bemászni, azt pedig egy függönnyel tudod lezárni. Végül találtam egy 2 ágyas szobát 34.000 Ft-ért külön fürdő, wc-vel, így végül arra esett a választásunk. A hely egy korrektül felújított házban lévő felújított lakás, szintenként 2 lakással, a Tokyo Skytree-re nyíló kilátással. 

Riksa Asakusa-ban

Tokyo Skytree

Toyko Skytree, nem tudom, Asahi székház (korsó formával), arany kutyakaki

A második pad amit láttunk a nap folyamán - nem a hosszú üldögélésre tervezve...

A riksa húzó leány megállt pihenni, én meg pofátlanul kértem tőlük egy fotót :-)

Kilátás az erkélyről észak-keleti irányba...

...és dél-keletre a Tokyo-Skytree-re

Milyen okos! Úgyis meg kell mosnod a kezed, miért ne tehetnéd ezt a tartályt töltő vízzel?

Pihentünk egy kicsit, majd elmentünk az Senso-ji buddhista templomhoz, a Tokyo Towerhez, másnap a Nakamise-dori street-re és hazautazás előtt az Ueno parkba. De erről már a következő részben mesélek.